Bentlakásos képzés

cserkelo-bentlakasos-kepzes

Bentlakásos képzésünk kifejezetten azoknak szól, akik a lehető legrövidebb idő alatt szeretnék elvégezni a tanfolyamot. Ugyanis a 100 órás tanfolyamot 7 napra osztottuk be. Persze ez csak abban az esetben teljesíthető, ha a bentlakásos formát elfogadja a vadászjelölt. A képzést vadászházban szállással és teljes ellátással szervezzük meg. Elsősorban hétfőtől vasárnapig tart a tanfolyam, de ha a csoport úgy kéri, a hét nap megbontható.

Tehát a 100 órás vadásztanfolyam 70 órás elméleti részét vadászházi kontakt oktatással tudja teljesíteni a vadászjelölt, a vadászterületi és lőtéri gyakorlati alkalmakat partner vadászterületünkön és lőtéren tartjuk meg.

A képzés minden nap reggeltől délutánig tart, esténként pedig lehetőség nyílik a beszélgetésre egy kellemes vacsora mellett.

A bentlakásos képzés előnye, hogy a kis létszámú csoport családiasabbá teszi a vadászházi hangulatot, valamint lehetőség nyílik egyéni és társas vadászatra is a vadászterületi gyakorlat keretében.

Így ez a képzés főként azoknak jelenthet megoldást, akik vezető beosztásban, vagy külföldön dolgoznak, s nem opció számukra, hogy minden hétvégéjüket feláldozzák, hanem egy picit hosszabb, de egyszeri alkalommal végezzék el a tanfolyamot.

Kurzus indításához szükséges minimum létszám: 4 vadászjelölt

A bentlakásos kurzus ára bruttó 260 000 forint-tól indul (igényektől függően), mely a következőket tartalmazza

  • szemléletes, gyakorlati példákkal ellátott elméleti oktatást,
  • segédanyagokat a sikeres felkészüléshez (saját, kidolgozott vizsgaanyag),
  • A Vadászvizsga írásbeli kérdései és képanyaga című könyvet, melyet elküldünk önnek,
  • folyamatos tudásfelmérést, próbavizsgát,
  • a tanfolyam elvégzését igazoló tanúsítványt,
  • a vadászvizsga időpontjának egyeztetését a vadászkamarával, illetve a vizsgára való jelentkezés ügyintézését,
  • lőtéri gyakorlati oktatást (fegyverkezelési gyakorlat, valamint fegyverhasználat, mely két sörétes és két golyós gyakorló körből áll, oktatással (sörétessel 2×25 lövés, golyóssal 2×4 lövés)
  • vadászterületi gyakorlatot két alkalommal, ahol az elméleti tudás gyakorlatban történő alkalmazását sajátíthatja el,
  • részletfizetési lehetőséget (amennyiben nem egyszerre, hanem két részben fizetné be a tanfolyam díját),
  • mindezeken felül a Magyar VADÁSZLAP című szakmai havilap egy éves előfizetését, hogy a tanfolyam befejezése után is legyen miből tanulni.
    szállást és teljes ellátást a tanfolyam ideje alatt*

A tanfolyam díja nem tartalmazza a vadászvizsga díját, mely 20 000 forint, és a tanfolyamot követően közvetlenül a vadászkamarának fizet a vadászjelölt.

Magyarán szólva nincs más dolga, csak jelentkezni a tanfolyamra, jelen lenni az órákon, és élvezni a tanfolyamot!

Amennyiben úgy gondolja, hogy ez az ön számára megfelelő tanfolyam, jelentkezzen a gombra kattintva!

* A képzés díja szállással és teljes ellátással a tanfolyam idejére bruttó 330 000 Ft

Jelentkezzen Tanfolyamra!

A Cserkelő-nél elkötelezettek vagyunk olyan vadászjelöltek oktatásában, akik a tradícionális értékeket betartva a legmodernebb eszközökkel ötvözött tudást kívánják elsajátítani óráinkon. Célunk, hogy elhivatott, az etikai normákat betartó, s a vad érdekeit figyelembe vevő vadászokat képezzünk.

Jelentkezzen és legyen hivatalosan is vadász!